Miben segíthetek?
NAGY-KIRÁLY LUCA

Én vagyok a Rapid Massage Service háttérfelelőse, Sanyi felesége. Hozzám nem tudsz jönni foglalkozásokra, maximum csak kézműves termékek ügyében kereshetsz. Egy rövid bemutatkozást azonban én is írok neked, mint a csapat tagja.
A természetességet és az Anyatermészetet kedvelő, gondolkodó, mégis ösztönből cselekvő ember vagyok. Az állatok és a növények fontos szerepet töltenek be az életemben, nagy odaadással és gondoskodással vagyok feléjük. Otthonunkban is sok növénnyel és több négylábú baráttal – valójában családtaggal (kutyákkal, macskákkal) – élünk együtt, akiket árvaként fogadtunk örökbe.
Hiszek az ősi, tradicionális technikákban és tudásban, a gyógynövények és az ima erejében, az önismeretben és az életen át tartó tanulásban, fejlődésben, valamint a klasszikus férfi-női szerepekben. Ennek megfelelően főállású otthongondozó és „tűzőrző” vagyok. Emellett kézműves dolgokat készítek, fülbevalókat, nyakláncokat, táskákat, oltárokat, miegymást.
Eredetileg svédmasszőri képesítésem van, és persze a Dinamikus Rapid Masszázst is megtanultam, de nem dolgozom a szakmában. Viszont 2016-tól együtt csináljuk Sanyival a Rapid Massage Service-t, mint a mi kis családi vállalkozásunkat. A cégben én vagyok, aki számláz, aki a bürokráciát érintő dolgokkal és emberekkel tartja a kapcsolatot (pl. könyvelők), és aki egy-egy nagyobb munkánál bepakol, összekészít fontos kellékeket. Emellett bár igaz, hogy „élesben” nem dolgozom, azonban az előbb említett dolgok mellett például fesztiválokon, egy-egy hosszú munkanapon én vagyok a masszőrök masszőre, illetve koordinátora, lelki és szellemi karbantartója. Én gondoskodok arról is, hogy mindig legyen mit enniük, inniuk.
Szeretek úgy gondolni a Rapid Massage Service-re, mint a hivatásunkra és hobbinkra, amiből biztosítani tudjuk a családunk jövőjének alapját. Igazán szerencsések vagyunk, hogy ezt együtt csinálhatjuk.
Hozzám tehát csakis akkor fordulhatsz, ha kézműves termékek érdekelnek.
Telefonszámom: +36 30 441 3513
Emailcímem: lyarikacul@gmail.com