Miben segíthetek?

JUHÁSZ KATA

Rapid Massage Service - Juhász Kata

Nagyon szeretem az állatokat és a természetet, sok kutyával és macskával élek együtt. Ezen kívül mindig is örökmozgó voltam, gyerekkorom óta sportolok. Nyitottnak tartom magam, kedvelem a változatosságot, szeretek új dolgokat kipróbálni. Kiskoromban úszással kezdtem, majd ezután sorba jött a többi, karate, síelés, sőt a szörfözésbe is belekóstoltam. Később, ahogy jobban elmélyedtem a sportról és az egészségmegőrzésről való tanulásban, fitness-wellness instruktor lettem. Jelenleg kick-boksz aerobikot és saját testsúlyos edzéseket csinálok, valamint masszírozok.

Szeretem az érintést, úgy érzem, hogy általa nyugalomra és biztonságra lelek, ami azért jó, mert így ennek tudatában, ezt átadva érintek meg másokat is. A masszázsok közül elsőnek a Lomi Lomit tanultam meg, majd ezután jött a talpmasszázs, a svédmasszázs és az aromamasszázs. Másik nagy szerelmem a zene, gimnazista éveimben zenét és táncot is tanultam. Talán ez az oka annak, hogy a Dinamikus Rapid Masszázst látván és érezvén felkaptam rá a fejem, és természetesen ezt is ki akartam próbálni.

Nagyon tetszik, hogy ebben hangsúlyozva van a ritmus, és annak a masszázzsal való egysége, összetartozása, amitől így nem csak kívülről látva, de belülről érezve is olyan, mintha a masszőr egy részletesen megkomponált zenei színdarabot adna elő. Nekem, aki előzőleg csak lágyabb masszázsokat tanultam, tetszik még az is, hogy itt különféle mélyszöveti technikákkal és kimozgatásokkal is megismerkedhetek, amiknek nem csak a Rapid Massage Service-ben veszem hasznát, de az azon kívüli egyéb kezeléseimbe, foglalkozásaimba is beépíthetem az itt megszerzett tudást.

 

Technikák, módszerek és eszközök, melyekkel a segítségedre lehetek

  • Személyi edzés
  • Svédmasszázs
  • Talpmasszázs
  • Aroma masszázs
  • Hawai Lomi Lomi masszázs
  • Dinamikus Rapid Masszázs

 

MASSZÁZS HELYSZÍN

 Instahair szalon

(1117, Budapest, Nádorliget u. 7/a)

 

EDZÉS HELYSZÍN

Récsei Center

(1146, Budapest, Szabó József u. 2.)

Terra Park Fitness

(2040, Budaörs, Távíró köz u. 2.)

 

Telefonszámom: +36 30 208 0206

Emailcímem: molokcica66@gmail.com

Keress bizalommal!