SZABI GREEN

Szabi Green

Eredeti szakmám szoftverfejlesztő, jelenleg is dolgozom ebben szabadúszóként. Emellett szeretek a természetben lenni, túrázni, valamint 4 éves korom óta biciklizek, ez a legfőbb hobbim. Elég mélyen bele is ástam magam ennek a rendkívül kellemes időtöltésnek az apró részleteibe. Nem csak úgy értem ezt, hogy bringával megyek ahová csak tehetem, hanem hogy ha úgy van kedvem, bármikor össze is rakok egyet az alapoktól.

A masszázs úgy jött, hogy már egy ideje gondolkodtam azon, hogy kellene valami az ülőmunka ellensúlyozására. Nekem is és a barátaimnak is. Nem sokkal később, 2016-ban találkoztam Sankával és a Rapid Masszázzsal a Gellért-hegyen, a Filozófusok kertjében egy szabadtéri rendezvényen. Eleinte csak kezelésekre jártam hozzá – és küldtem a barátaimat is -, majd 2 évre rá úgy döntöttem, hogy megcsinálom én is az alapképzést, hogy én is segíthessek az ismerőseimen és a családomon. Nagyon tetszett az egész már a tanfolyam alatt, és jó barátságba is kerültünk Lucával és Sankával. Nem volt hát más út, mint folytatni ez irányú tanulmányaimat, járni az edzésekre, és bekerülni a Rapid Massage Service-be.

Másik nagy hobbim a zene. Bár hangszeren sosem játszottam, de a tudatos zenehallgatás végigkísérte eddigi életemet. A zene – csakúgy, mint a biciklizés – jó barátom, „aki” sokszor segített már át életem nehezebb időszakain. Kedvenc stílusom a reggae.

Régóta járok a Reggae Camp fesztiválra, melynek lebonyolításában 2016 óta már szervezőként is részt veszek. A programok közül az én asztalom többek közt a „RasztaEgyetem”, ahol főként olyan előadásokat láthatnak évről évre az érdeklődők, amik a környezetvédelemben és az egészségmegőrzésben segítenek mélyebb ismereteket szerezni. Mély érdeklődésemet és elhivatottságomat e téma iránt 2019-ben egy permakultúrás bizonyítvány megszerzésével pecsételtem meg. Ugyanezen fesztiválon szintén én szervezem az „EgészségHázat” melynek keretein belül a Rapid Massage Service-zel is jelen vagyunk.